Állatportrék

Kutatómunkám középpontjában az állatok és az ember jelenlegi egyetemes viszonyát elemzem, hogyan változott megítélésük és hol helyezkednek el ma a világ értékrendjében. Az emberiség kapcsolata miként változik a természettel, és a természettől való folyamatos eltávolodás. A technikai kiszolgáltatottság és annak hiányában felmerülő nehézségek, melyek régen a mindennapi tevékenységekhez tartoztak. A tömeggyártás mint következmény és az állatok embertelen kihasználása, a minél magasabb profit érdekében, mint központi téma. Ipari tartás következményei, mentálisan és fizikailag. Mint egyén tudunk-e valamit tenni, vagy csak próbáljuk a teher alól mentesíteni magunkat, az apró intézkedéseinkkel, ami igazából csak látszat.

Hosszú töprengéseim után arra jutottam, nincs ennél aktuálisabb és fontosabb téma számomra. Erre reflektálva alkotásaimmal a kihaló félben lévő állatok monumentálisabb portréját festem meg, antropomorf tulajdonságaikat kiemelve. Az állatok kisebbek valódi méretüket tekintve ezzel is mutatva nagyságukat, egyediségüket, szépségüket. Emberihez hasonló tulajdonságaikat kiemelve, felnagyítva ábrázolom, hogy érzékeltessem semmivel sem kevésbé értékesek.

A képek mérete150x100 cm, ezért egy bizonyos távolságból kell szemlélni, de a befogadó könnyen észrevesz kisebb figurális elemeket néhol elrejtve az alkotásokon, ami miatt szükségessé válik közelebb lépni a festményekhez. Ez egy tudatos interaktivitás és utalás is. Ezek a kis figurák körülbelül 7 cm méretű emberek, különböző pozicíóban és helyeken a képen. A méret is utal az emberi tehetetlenségre, parányi mivoltunkra ebben az ádáz küzdelemben. Igazából senkik vagyunk, ahhoz, hogy megállítsuk a folyamatot és ennek a ténynek az elfogadása. Azokat az állatokat keresem, akik alapból is magukban hordozzák az antropomorfitást, az emberiességet, valamilyen formában, amit ha elnézzük majd a képeket felfedezhet a befogadó is. Ami közös bennük, hogy populációjukat, kevesebb mint 100. 000 egyed alattira becsülik a világon és ez a természetes életterük csökkenése miatt következik be

Autópályák

A koncepció egy olyan disztópia, vagy utópia ahol a természeti tájképek átadták helyüket a mesterséges látványnak. Jelentősen igaz a mai világunkra, ahogy az ember átveszi az uralmat a föld területei fölött. Innen jött az új forradalmi tájképek gondolata. A perspektívát egy mai mindennapi tájképen keresztül nézzük, a természet időtlen szépségét és a modern infrastruktúrát ötvözve.

Vizuális ábrázolás központi eleme a kihalófélben lévő állatok egy mesterséges tájban, utalva folyamatos életterük csökkenésére. Az út az áthaladás metaforájaként jelenik meg. A műalkotás az autópálya és a leegyszerűsített terek között párbeszéd, egyedi perspektíváit ragadja meg, a realizmust és az absztrakciót ötvözve.

A képeket egy világító, foszforeszkáló anyaggal festem, meghatározott helyeken, ahol a perspektíva igényli. A festék sötétedésre kezd világosodni, szinte világítani, azt a hatást keltve, mintha éjszakai fénysorok között szemlélnénk a képeket. Ezt az interakciót a kiállítás keretein belül is szeretném megmutatni, valamilyen mesterséges fény fokozatos váltakozásával. Stílusa stilizált autópálya, de az állatokban megtartva a realisztikus festőiséget.

Csendélet sorozat

Festészeti munkáim középpontjában a környezetszennyezés és az állatok életterének folyamatos csökkenése áll. Csendéleteket festek, amelyekben a homogén háttér előtt megjelenő hétköznapi tárgyak – például egy palackos üveg vagy egy alumíniumdoboz – kapnak hangsúlyt. Ezek a mesterséges, ipari eredetű tárgyak gyakran egy-egy gyönyörű virágot rejtenek magukban, létrehozva egyfajta groteszk kettősséget: a természet szépsége és az emberi fogyasztás nyomai egyszerre vannak jelen. A kompozíciókban időnként kihalófélben lévő állatok is feltűnnek – például egy virágba kapaszkodó orangután –, amelyek tovább erősítik a képek mögötti üzenetet. A kontraszt a letisztult forma és a súlyos tartalom között tudatos: a csendélet nyugalma mögött egy törékeny, veszélyeztetett világ feszül. Képeken gyerekek is megjelennek: ők azok, akik a jövőt illetően a legnagyobb veszélynek vannak kitéve, ugyanakkor ők jelentik a reményt is, hogy képesek lesznek más utat választani. Ugyanakkor szomorú valóság, hogy ma már egyre kevesebb gyermek jut ki a természetbe – sokszor azért, mert a szülőknek nincs rá idejük, vagy nem tartják ezt elég fontosnak. A képeim így nemcsak figyelmeztetések, hanem kérdések is: milyen világot hagyunk a következő generációra, és milyen értékeket adunk át nekik

A képek figyelmeztetések és kérdések is egyben: milyen világot hagyunk a következő generációra, és képesek lesznek-e a gyermekeink egy másik utat választani?